Aki ismer, tudja, hogy önfeledt híve vagyok a testközeli nevelésnek. Szerintem ez az elkényeztetéstől való beteges félelem valami egészen elképesztő dolog. Az embercsecsemő védtelen. Gondoskodásra, feltétlen és odaadó gondoskodásra van szüksége az életben maradáshoz. Ezekkel az ösztönökkel születik. Egy csecsemő nem tud egyedül lenni. És nem is akar. Én sem tudok egyedül lenni. És általában nem is akarok.
Ezzel együtt azt gondolom, hogy az együttalvást nem lehet erőltetni. Csak akkor működik, ha mindenkinek jólesik. Ha nem tölt el félelemmel és aggodalommal. Ha megtalálod a megfelelő módját.
Szerintem az érzés, hogy éjjel, a nap legvédtelenebb óráiban együtt szuszog a család, hogy mellettem alszanak a puha, meleg gyerektestek, felemelő. Biztonságot és kényelmet ad nekem is, nem csak nekik. Nincs éjszakai felkelés, ringatás nekem, sírás, félelem nekik.
Néhány praktikus dolog azért szükségeltetik a biztonságos együttalváshoz: először is egy jó nagy ágy, amiről nem tud leesni a gyerek, nálunk ez egy óriási szivacs faltól falig. Van, aki ú.n. oldalkocsival oldja meg, vagyis a kiságy egyik rácsát leszereli és a nagyágyhoz tolja. Nekünk ez nem vált be, de sokaknak igen. Ha félsz, hogy az egész kicsi babádra ráfekszel (ami egyébként nem igaz, de a félelem sokakban megvan), amíg kicsi érdemes egy magasabb párnára vagy a szoptatós párnára tenni a babát, így biztos nem lesz baja. És össze kell szokni. És össze lehet szokni. Én nagyon jókat alszom ezzel a kupacos megoldással, nem arról van szó, amitől sokan félnek, hogy a gyerekért minden, én meg majdcsak megleszek. Ha összehangolódik az alvásotok, nem ébredtek föl a baba szuszogására, forgolódására.
És végül eloszlatnék néhány tévhitet:
- Még egyszer: még SENKI nem feküdt rá a gyerekére
- Nem fog tönkremenni ettől a házasságod, kivéve, ha az együttalvás nem közös döntés és valamelyik félt zavarja. Az egész felfogás kérdése: ha a hálószobát a házasság színterének tekinted, akkor a gyerek valóban betolakodó és semmiképp ne aludj vele együtt. Nálunk az ágy a családé. Szerintem az együttalvás sokkal házasságbarátabb, mint átköltözni a gyerek szobájába, amíg a férjem a másik szobába alszik. Ezt nagyon sokan csinálják.
- Nem fog 15 évesen is az ágyadban aludni. A gyerekek valamikor 3 és 6 éves koruk között maguktól mennek külön, igényük van az önállósodásra. Ha már beengedted az ágyadba, nem illik ezt a folyamatot siettetni.
- Nem fogod ezzel elkényeztetni, nem fog rajtad lógni folyton, sőt! Nagyon sok együttalvós, hordozott gyereket ismerek, és egyik sem az a tipikus, játszótereken előforduló "vegyél fel" , "cipeljél" gyerek. Hiszek benne, hogy ha kielégíted egy gyerek testközelség igényét, akkor lesz igazán önálló.
Együttalvós, igény szerint szoptatott gyereknek viszont hiába adsz rongyit, babát, mackót, hogy majd velük elalszik. Nem fog, mert nincs pótlékhoz szokva (nyilván itt is vannak kivételek). Szerintem örülj neki. És nem fogja hamarabb átaludni az éjszakát, mint azt egyébként tenné (kivéve, ha kicsit megdolgozod, valami alvástanítós módszerrel, de ez már egy másik történet).
Hogy hivatkozzam kicsit megint szeretett Jean-unkra: a legtöbb természeti népnél fel sem merül, hogy egy csecsemőt, vagy egy kisgyermeket külön helyiségbe altassanak. És meglepő módon általában 6 évesen kerülnek el az anyjuk mellől a kisfiúk. A magyar néphagyományban is a 6 éves kor a határ, eddig hívják "pendelyes"-nek a kisgyermeket és e kor elmúltával megy a kisfiú a férfiakhoz, a lány a kislányokhoz aludni (kapja meg az első ruháját stb.). Szóval lehet ebben valami...
Az együttalvás talán a legtöbb fejcsóválást kiváltó nevelési módszer. Általában zöld űrlénynek néznek, ha erről van szó. Nem szoktam hirdetni, de mindig arra gondolok, micsoda biztonság, amikor éjjel meghallom a nagylányom lépteit, aki tudja, hogy ha egyedül érzi magát, mindig van hova mennie. Aztán lehuppan mellém, az apja mellé, a testvére mellé. És alszik. És ilyenkor mindenki ott van, akit szeretek. Hát ezért...
Óóó, de nagyon jól megfogalmaztad! Külön köszönet a végén a természeti népes (+ "hagyományos" magyar) példáért!
VálaszTörlés