A Suttogó titkai korunk spockja. Alig jártam kisgyerekes családnál, akinek ne bújna meg egy a polcán. Most elolvastam, és úgy döntöttem népes olvasótáboromnak (bruhaha) közzéteszem gondolataimat. Kezdem a pozitívumokkal.
A Suttogó remek stílusban megírt könyv, élvezetes, gördülékeny és alapos. Azt adja a bizonytalanodó szülőnek, amire vágyik: józan, logikus tanácsokat. Számtalan jó ötletet és részigazságot fogalmaz meg, például mindennél fontosabbnak tartja a következetességet. Hangsúlyozza, amivel én is egyetértek, hogy minden gyerek önálló egyéniség és mindenkinek egyéni megoldást kell találni a problémáira (ennek némiképp ellentmond maga a módszer, amit javasol). Tracy Hogg újszülött tanácsadó volt és hosszú évek tapasztalatai alapján állította össze a könyvet, így nagyon életszerű: pontosan látja a szülői problémákat, a családdá válás problémáit és jól látszik, hogy munkájának nagyobbik részében éppen a szülőkkel foglalkozott. Tracy utálja a szélsőségeket és kitűnő marketinggel erről az olvasót is meggyőzi.
Igaza van abban, hogy a rossz szokásokat könnyebb nem kialakítani, mint később elhagyni. Minden fenntartás nélkül egyetértek azokkal, amit a játékról és az ingerekről ír: ellenzi a zenélő és mozgó játékokat, a túlingerlést.
Akkor hol itt a hiba?
Az alapoknál. Ha valaki olvasta a könyvet és tisztában van a ma elfogadott szoptatási alapelvekkel, akkor látja, hogy ezekkel homlokegyenest ellentétes dolgokat javasol (ellenzi például az igény szerinti szoptatást), de ezt én betudtam a generációs és kulturális különbségeknek. Egyébként ez a legszembetűnőbb szarvashiba a könyvben, de szerencsére az igény szerinti szoptatás már nagyon benne van a köztudatban (talán egyszer a hordozók és együttalvók is átlépik a bűvös határt).
Nagyobb baj maga a szemlélet, ahogy a csecsemőről beszél. Hosszan taglalja például, hogy tisztelettel kell fordulni a gyerek felé, be kell neki mutatkozni, kommentálni kell, hogy mit csinálsz, aztán azt csinálod vele, ami neked jó. Ez a tisztelet dolog szerintem álságos: úgy beszélek vele, mint egy felnőttel, amire semmi szüksége nincsen, de nem veszem figyelembe az igényeit, csak a sajatjaimat. Tehát úgy bánok vele, mint egy tárggyal.
Bevallom, miután elolvastam, hogy elegendő oknak tartja a tápszerezésre azt, hogy valaki fél, hogy megváltozik a melle, már minden egyéb fejtegetését kétkedve fogadtam. Beszél tiszteletről, következetességről, csecsemőtípusokról, de sose beszél szeretetről, odaadásról, meghittségről. Tiszta, átlátható rendszert ígér, meg azt, hogy ez majd egycsapásra könnyűvé teszi a gyereknevelést, ha nem, akkor rosszul csinálsz valamit. Az egész könyv felett ott lebeg a szülein uralkodó, zsarnok csecsemő réme, aki kiszipolyozza a szüleit és megfosztja őket normális életüktől.
Dugig van következetlenséggel és egymásnak ellentmondó állításokkal. Előszeretettel ostorozza a más nézeteket vallókat (például engem). Tracy Hogg nem veszi figyelembe, hogy a születés, a családdá válás, a saját életünk újra felfedezése egy folyamat. Az újszülött szimbiózisban él az anyjával, amire mindkét félnek szüksége van. Biztos igaza van abban, hogy a szokásokat ekkor alakítjuk ki, de a lélek alapjait is ekkor alakítjuk ki. Persze, ez Amerika, ahol hathetes gyerek mellett dolgoznak az emberek, de meggyőző sílusa elhiteti, hogy ez így a jó. Én is a falra mászom néha, hogy a gyerekem nem tud egyedül elaludni, vagy nem tudunk elmenni színházba, de azt gondolom, mindennek megvan, meglesz a maga ideje. És szerintem nonszensz egy táblázat alapján megtanulni, miért sír a baba. Ha valami, hát ez akadályozza az anya-gyerek kapcsolat kialakítását.
Szerintem a Suttogó borzasztó veszélyes könyv és soha nem adnám első gyereküket váró szülők kezébe. Azt suttogja, hogy te ezt egyedül nem fogod tudni jól csinálni, azt suttogja, hogy a kisbabád egy folyton támadásra kész oroszlán, akit meg kell szelídíteni, azt suttogja, hogy a csecsemőnek és Neked is hamisak azt ösztöneid, ne hallgass rájuk. Azt suttogja, hogy a jó gyerek, eszik, alszik, játszik és mindezt persze boldogan és egyedül. És legfőképpen azt, suttogja Tracy, hogy nála van a bölcsek köve. Pedig nincs.
(Tracy Hogg - Melinda Blau A suttogó titkai I. Európa Könyvkiadó, Bp., 2009)
Igaza van abban, hogy a rossz szokásokat könnyebb nem kialakítani, mint később elhagyni. Minden fenntartás nélkül egyetértek azokkal, amit a játékról és az ingerekről ír: ellenzi a zenélő és mozgó játékokat, a túlingerlést.
Akkor hol itt a hiba?
Az alapoknál. Ha valaki olvasta a könyvet és tisztában van a ma elfogadott szoptatási alapelvekkel, akkor látja, hogy ezekkel homlokegyenest ellentétes dolgokat javasol (ellenzi például az igény szerinti szoptatást), de ezt én betudtam a generációs és kulturális különbségeknek. Egyébként ez a legszembetűnőbb szarvashiba a könyvben, de szerencsére az igény szerinti szoptatás már nagyon benne van a köztudatban (talán egyszer a hordozók és együttalvók is átlépik a bűvös határt).
Nagyobb baj maga a szemlélet, ahogy a csecsemőről beszél. Hosszan taglalja például, hogy tisztelettel kell fordulni a gyerek felé, be kell neki mutatkozni, kommentálni kell, hogy mit csinálsz, aztán azt csinálod vele, ami neked jó. Ez a tisztelet dolog szerintem álságos: úgy beszélek vele, mint egy felnőttel, amire semmi szüksége nincsen, de nem veszem figyelembe az igényeit, csak a sajatjaimat. Tehát úgy bánok vele, mint egy tárggyal.
Bevallom, miután elolvastam, hogy elegendő oknak tartja a tápszerezésre azt, hogy valaki fél, hogy megváltozik a melle, már minden egyéb fejtegetését kétkedve fogadtam. Beszél tiszteletről, következetességről, csecsemőtípusokról, de sose beszél szeretetről, odaadásról, meghittségről. Tiszta, átlátható rendszert ígér, meg azt, hogy ez majd egycsapásra könnyűvé teszi a gyereknevelést, ha nem, akkor rosszul csinálsz valamit. Az egész könyv felett ott lebeg a szülein uralkodó, zsarnok csecsemő réme, aki kiszipolyozza a szüleit és megfosztja őket normális életüktől.
Dugig van következetlenséggel és egymásnak ellentmondó állításokkal. Előszeretettel ostorozza a más nézeteket vallókat (például engem). Tracy Hogg nem veszi figyelembe, hogy a születés, a családdá válás, a saját életünk újra felfedezése egy folyamat. Az újszülött szimbiózisban él az anyjával, amire mindkét félnek szüksége van. Biztos igaza van abban, hogy a szokásokat ekkor alakítjuk ki, de a lélek alapjait is ekkor alakítjuk ki. Persze, ez Amerika, ahol hathetes gyerek mellett dolgoznak az emberek, de meggyőző sílusa elhiteti, hogy ez így a jó. Én is a falra mászom néha, hogy a gyerekem nem tud egyedül elaludni, vagy nem tudunk elmenni színházba, de azt gondolom, mindennek megvan, meglesz a maga ideje. És szerintem nonszensz egy táblázat alapján megtanulni, miért sír a baba. Ha valami, hát ez akadályozza az anya-gyerek kapcsolat kialakítását.
Szerintem a Suttogó borzasztó veszélyes könyv és soha nem adnám első gyereküket váró szülők kezébe. Azt suttogja, hogy te ezt egyedül nem fogod tudni jól csinálni, azt suttogja, hogy a kisbabád egy folyton támadásra kész oroszlán, akit meg kell szelídíteni, azt suttogja, hogy a csecsemőnek és Neked is hamisak azt ösztöneid, ne hallgass rájuk. Azt suttogja, hogy a jó gyerek, eszik, alszik, játszik és mindezt persze boldogan és egyedül. És legfőképpen azt, suttogja Tracy, hogy nála van a bölcsek köve. Pedig nincs.
(Tracy Hogg - Melinda Blau A suttogó titkai I. Európa Könyvkiadó, Bp., 2009)
akkor jó, hogy mégsem olvastam el :)
VálaszTörlésA szívemből szóltál és ügyesen összeszedted a negatív és pozitív oldalakat.Igazi könyvelemzés : )
VálaszTörlésÉn annyit tennék még hozzá, h várandósan olvastam el és akkor sok minden tetszett benne de már látom, hogy a gyakorlat+az anyai szív egész másként működnek...hála Istennek!
Várom a további bejegyzéseket, mert jó Téged olvasni!KÖszi!Virág (fiorella)