Süti, süti pogácsa....

Ha már a játékoknál tartunk, nem említettem a legkreatívabb, legsokoldalúbb, legfejlesztőbb és legnépszerűbb gyerekjátékot: a közös főzést. Az én gyerekeim főzésmániások (mint ahogy én is, tehát a tény nem véletlen).

Borival főzni egy álom: másfél évesen kezdtük, amikor is egy nagy tepsi mézeskalácsot készített elsőre, teljes átéléssel. A legritkább esetben okozott galibát a konyhában és egy komplett vasárnapi ebédet végigsegít, még sosem unta meg. Az olyan dolgokat is nagy komolyan megfőzi, amiből utána egy falatot sem eszik, mert a főzés gyönyörűségébe szerelmes. Tud tojást feltörni, tésztát gyúrni, fasírtot keverni, robotgéppel dolgozni. Egyszerűen profi. ( A kiskonyhájában is betartja a konyhai fortélyokat pl. mindig elteszi kelni a dolgokat és megfordítja a tálat, hogy nem esik-e ki a hab.)

Rózsa rapszodikus és vehemens, mint mindenben (hajlamos vagyok azt gondolni, hogy a főzés és az elkészült étel összhangban áll a készítő személyével). Ő nem vár és nem kér, hanem azonnal akar mindent és elveszi, ha akarja, pacsmagol, dobál, trancsíroz és csodával határos, hogy még sosem esett le a fellépőről. Az ő receptje szerint egy darabka pogácsához jó, ha fél kiló lisztet öntesz a deszkára, de lehetőleg fél centi vastagon jusson belőle a padlóra is. Rózsával a főzés egy túlélőshow. De imádja, és eddig még mindig az ebéd nyert.

Én nem hiszek a gyerekkajákban. Szerintem nem kell lebutítani egy receptet a gyerekeknek, mert az a lényeg, hogy részt vegyenek a folyamatban, hogy lássák és tudják, hogy mit eszünk és szeressék is csinálni, ez nagyon fontos. Csak annyit szoktam mondani, hogy megyek főzni, ha akarnak, jönnek, ha nem, nem (mindig jönnek, ezek ilyenek). És azt főzzük, amit elterveztem, nem igazítom hozzájuk. Mindenben lehet olyan részt találni, amit ők is tudnak, ha más nem egy nagy tálban mossák a krumplit, amíg én haladok a többivel. És igen, kosz lesz, és igen lassabban megy, ezt jobb előre elfogadni. Mindent ők akarnak csinálni, mindent meg akarnak nézni, mindenben részt akarnak venni. Ezért csináljuk.

A legnagyobb élmény kétség kívül a sütés, legutoljára brióst csináltuk. Hajtogattak belőle kiscsigát, babát, kiskalácsot, remekül elvoltunk (Rózsa mondjuk a felét megette nyersen, szenvedélyesen szereti a nyers tésztát.... na meg a fürdővizet, a gyertyát és a gyurmát, úgyhogy a tésztára már csak legyintünk). Az is nagy élmény volt, mikor nyáron a testvéreméknél a kertben gyúrtuk a kenyeret. A három gyerek boldogan könyékig merült a tésztában, senki nem szólt rájuk, nem irányított, azt csináltak amit akartak és mégcsak nem is a llakást pacsmagolták össze (ráadásul az ő kenyerük megkelt, a mienk meg nem, erről ennyit).

És miket játszik közben a gyerek? A kezével érzi az anyagok sokféleségét, látja őket átalakulni, türelmet tanul, számol, válogat, kóstol, fejleszti az egyensúly érzékét, a finommotorikus mozgását (a várakozás perceiben a bori múltkor teljesen magától nagyság sorrendbe rendezte a kanalakat). Szóval a legkreatívabb és legfejlesztőbb játék, amit valaha láttam....pedig nem is tesztelte a Fischer-Price....