Mi, a mamamik

Van nekünk egy klubunk. Mielőtt jobban belemerülök a zöldségekbe, írok róla néhány szót, mert sokat fogok rájuk hivatkozni. Azért érdekes, mert néhány éve én a mostani mamamikkal már érintkeztem a virtualitás titkos homályában, aztán elvesztettem a fonalat és teljesen véletlenül egy rádióműsor kapcsán idén ősszel akadtam rájuk ismét. És milyen a sors? Éppen akkor kezdett formálódni a pécsi különítmény, amelynek mostanra én is tagja lettem. A Mamami egy internetes portál, amelyen babahordozásról, textilpelenkázásról és egyéb hasonló, talán úttörőnek számító dolgokról folyik a csevej nap mint nap. Tapasztalatot cserélünk, erőt merítünk egymásból, gyakorlati tanácsokat adunk, szóval a Mamami egy azon kevés dolgok közül, amik jók a globalizációban. Én nagyon sokat kaptam itt sokaktól: megerősítést abban, amiben nehéz széllel szemben menni, segítséget mindennapos problémáinkban és kedves ismerősöket, rendszeres találkákat, gyerektársakat. Szóval szeretjük a Mamamit, még sokat lesz róla szó. A mi helyi istennőnk Szilva, aki a pécsi klubot szervezi (ezúton is köszönet neki). Az ő munkájának köszönhetően ma már nem vagyunk csodabogarak hordozókendőinkkel, mint néhány éve. Három éve, Borival még rajtam kívül egy azaz egy anyukával hordoztunk (legalábbis csak őt láttam az utcán). Nem szeretem a divat szót, de remélem, ebből divatot csinálunk. Klubos képek itt: www.szentendreifoto.hu/mamami