Olvasás - Tolsztoj - Szerelem

Az embert megtalálják a könyvek. Harmadszor olvastam a Háború és békét, és mindannyiszor megdöbbentett Tolsztoj veséig látó emberismerete. Szólt hozzám a világ felé nyitottságomban kultúráról, emberiségről, történelemről. Szólt hozzám a szerelemben csalódottan az emberi gyarlóságról, az esendőségről és az emberi lélek ellentmondásairól, a szerelem sokarcúságáról. Nem gondoltam, hogy anyaként is meg tud szólítani.

Most már azt hiszem, Tolsztoj mindent tud, amit az életről tudni érdemes: tudja, hogy a történelem bábszínház, ahol a véletlen játszik velünk és azokkal, akikről mindenki, ők maguk is azt gondolják, irányítanak. Tudja, hogy nincsenek egyszerűen megfejthető és leírható lelkek, hogy az emberi természet kaméleon, hogy kézen fogva jár bennünk a hűtlenség és a nemeslelkűség, az önzés és a önfeladás, a gyengeség és a hajlíthatatlanság. Hosszú köteteken keresztül szól a világ nagy történéseiről, Napóleonról, Sándor cárról, egy megoldhatatlan és feloldhatatlan emberi történésről: a háborúról. Ír a kisember halálfélelméről, majd hősi vakmerőségéről, a férfiak fals küldetéstudatáról és egyszerű ostobaságáról, a nő kicsinyes játékiról és fájdalmas egyszerűségéről, majd felfoghatatlan erejéről és nemeslekűségéről.
És mindezt feloldja a családban.
Tolsztoj szereti Natasát. Szereti, amikor buta, szereti, amikor tisztességtelen, szereti, amikor kegyetlen, szereti amikor elbűvölő, amikor különleges és amikor fájdalmasan egyszerű. Tolsztoj anyává teszi Natasát. szeretni valóan gyarló anyává. Olyan anyává, amilyenek mindannyian vagyunk: kéztördelő, konok, önfejű, érzelgős, következetlen, lángoló és kicsit unalmas anyává. Azt mondja: ez Natasa. Nem a bálkirálynő, nem a csalfa szerelmes, hanem az anya. És végső soron az emberi tragédiák, a történelmi tragédiák megoldása és gyógyító ereje maga a család.

Nem nagyon illik ide ez a bejegyzés, de Tolsztojt olvasni jó.