Bori 3 éves

Az én nagylányom 3 éves lett. Csak az egyik érzés az, hogy gyorsan elment, a másik, hogy olyan régóta velünk van és nem is tudom, milyen volt nélküle. Bori egyéniség. Idegenekkel kisbaba kora óta nem foglalkozik, nem beszél, itthon viszont ő a főnök. Szabadon nevelt gyerek, talán túl szabadon is: a dolgok általában úgy történnek, ahogy ő akarja. Okos és dacos, bájos és undok, lebilincselő és fárasztó. Csak mint a háromévesek általában.

Hasfájós kisbaba volt, felváltva sétálgattunk vele a lakásban apával. Mozgással sosem sietett, de beszéd és értelmi fejlődése mindig gyorsabb volt az átlagnál. Egyévesen már rengeteg szót mondott és másfél évesen már szókapcsolatokban beszélt. Még nem volt kétéves, mikor választékosan, mondatokban beszélt. Bori óvatos duhaj. Sosem felejtem el, amikor megtanult a lépcsőn lemenni: háttal állt, lenyújtotta az egyik lábát, megnézte, hogy biztonságos-e, aztán visszahúzta, aztán megint és csak akkor ment le, amikor teljesen biztos volt benne. Éppen ezért elég kevés balesettel megúsztuk a mozgásfejlődést.

Borika szeret elmélyülni, amire nagyon büszke vagyok. Volt már kirakó és Duplo korszaka, és folyamatos a mese-korszak. Sosem elég belőle. Most már ő is kezd meséket kitalálni. Tévét nem néz, de erről majd később. Nálunk állandó vendégek a manók, akik jönnek velünk, ha sétálunk, autójukkal gurulnak mellettünk, ha elutazunk és ott fekszenek az ágyban is. Szeretjük őket.

A dackorszak engem is, mint a legtöbb anyukát váratlanul ért: tündéri, megfontolt, szófogadó ügyes kisbabám egyik pillanatról a másikra lett hisztis, akaratos , mindig robbanásra kész bomba. Ha valaki tudja a megoldást, súgja meg...

Nehéz megmondani, milyen is, hiszen egyszerre gondoskodó nagytestvér és okos óvodás, és féltékeny fúria meg akaratos dulifuli. Erős jellem, s mint ilyen kitölti a körülőtte lévő teret. Kitölti a napjainkat és az életünket. Szeretjük és megértjük, hol türelmesen, hol türelmetlenül. Első gyerek, hát mi is vizsgázunk vele. Három éves. És lassan kilép a világba.